Africana meséje
- A Belga bántott!- kiáltott egy teljesen fehér csoki gyerek.
- Nem is igaz! Nem tehetek róla, ha kicsit barna lettél. Ennyi neked sem árt.
- Ne veszekedjetek!- szólt rájuk az anyukájuk. Ő középbarna színű volt.
- Hiába csitítgatod őket, Tej, ők még gyerekek. Veled és a bátyáddal is így volt, féltetek, hogy elolvadtok.
- Lehet, hogy igazad van apa, de azért csak nem kellene hagynunk, hogy folyton veszekedjenek- hagyta rá a dolgot a nő az öreg Giandujára. Ekkor kopogtattak, a nő megtörölte egy konyharuhába a kezét és ajtót nyitott.
- Bonbon bácsi! Bonbon néni!- kiáltottak fel örömükben a gyerekek. Gyorsan eldobták a játékokat, amin az előbb veszekedtek, és odarohantak keresztszüleikhez, akik leintették őket, hogy várjanak, mert van egy meglepetésük. Belépett egy sárga papírba becsomagolt idegen ember, aki ismeretlen akcentussal szólalt meg:
- Szevusztók! Űdvözőllek titeket, én a messze földön ismert Africana vagyok, a család régi barátja.
- Africana bácsi!- ugrott ki a fotelből egy sötétbarna, szinte teljesen fekete férfi. A két ember erősen összeölelkezett, majd kiderült, hogy a gyerekek apukája, Fekete, nagyon régről ismeri a kókuszos csokit. Leültek és elbeszélgettek egy darabig a múltról, a jövőről… Mikor aztán beesteledett mindenki vígan bújt a fóliába, aki nem tudná, ez a csokik ágya. Reggel erős csengetésre ébredtek: megérkezett Madame Nugát! A gyerekek nagyanyja éppen Las Csekhasz-ból érkezett, ami köztudottan Cukorvilág legnagyobb játékvárosa. Gianduja kedvesen megölelgette nejét, majd a gyerekek következtek. Ők már csak a levegőbe mertek beleölelni, mert nekik még vigyázni kell, hogy ne olvadjanak el, mert még nem hűltek ki. A néninek Choko-Choko-ja van Csekhasz-ban (a gyengébb édességek kedvéért elmondom, hogy a Choko-Choko kaszinót jelent). Kiosztogatta a szuvenírt, ami a gyerekeknek egy-egy csokimadár, férjének egy Chokomartini, vejének egy csokitábla (azaz egy sakktábla), lányának egy csokifazekat vásárolt, hogy mindig finom levest tudjon főzni a vendégeknek. Most is ezt tette, épp csokpörköltöt készített családjának. Mindenki nagyon megdicsérte a háziasszonyt, de főleg a desszert ízlett nagyon a csokicsemetéknek: az aranygaluska receptjét egyenesen Amcsokiból hozatták. Ebéd után így szólt Africana a gyerekekhez:
- No, ifjú csokoládéim! Van-e kedvetek egy kis mesét hallgatni?
- Van!- próbálták a fiatalok egymást túlharsogni.
- Fiatal koromban nagyon féltem a nyalókáktól, ez a történet is abból az időből maradt meg. Még az anyukám mesélte akkor, amikor akkora lehettem, mint ti. Bárki megkérdezheti, hogy mért fél az ember, elnézést, csoki a nyalókától. Vajon mért félünk tőle? Azért mert ismeretlen. Mikor édesanyám mindezt elmagyarázta, belekezdett a történetbe. Élt egyszer egy nagy cukorkacsalád: cukorma, cukorpa, a cukorgyerekek és a cukornagybácsi. Cukorma egy félig elszopogatott mentolos cukorka volt, ezentúl nevezem Mentolnak. Cukorpa egy nyalóka volt, Nyalinak becézték. Az egyik cukorgyerek mentolos nyalóka volt, az ő neve Menti, testvére Rágó Ragi volt és a legkisebb gyerkőc egy olvadós cukor volt, őt Málninak hívták. A nagybácsi egy kockacukor. Egy napon be kellett menniük Édesség városba. Itt többségében cukorkák és rágók éldegéltek, de a Csoki város túlmelegedésének következtében ki kellett költöztetni a csokikat. Kiderült, hogy minden cukorral kapcsolatos lakónak be kell fogadnia egy csokoládét. A gyerekek nagyon megrémültek, mikor ez kiderült, de a szüleik elmondták nekik, hogy mindenki fél valamitől, de az csak azért van, mert nem ismered. Mikor beköltözött hozzájuk a család, elejében nagyon féltek a gyerekek egymástól, de Menti és a legidősebb csokifiú békét kötöttek. És tudjátok milyen csokisztikus eredménye lett ennek a békének? Létrejött egy új édesség: a karamella!
- Most már nem félek a cukroktól én sem!- jelentette ki szinte egyszerre a két csokika, aztán heves vitába kezdtek ki merte előbb kimondani…