2. fejezet

Smaragdszív

 

Tom ott ült Minola ágya szélén és várta, hogy felébredjen az altatásból, közben a Robinson Crusoe-t olvasta. Hallotta, amint a doktor és Morgan professzor beszélgetett. Kicsit hangosan cserélték ki egymással a gondolataikat, ezért ő is pontosan hallotta mit mondtak egymásnak.

- Hogy van a lány?- kérdezte a professzor.

- A műtét nagyon jól sikerült, nincsen maradandó sérülése és nagyon erős volt a sötét varázslatoknál.

- Ő a walesi boszorkány süvegének a párját húzta.

- Gondoltam. Ilyen erősen csak egy boszorkány tud viselkedni. Még nagy varázsló lesz belőle, meglátod.

- Tudom. És a fiúból is.

- George, tudsz valamit Jane-ről?- ennél a mondatnál a lányra pillantottak.

- Nem, nem adott le segítségkérő jelzést. Aggódom miatta! Ezek a jelek mind arra utalnak, hogy a Lord visszatért. És tudnod kell, hogy még a legerősebb mágus sem tehet semmit ellene.

- De hisz ez szörnyű! És mi lesz a lánnyal?- kérdezte az orvos.

- Megkeresi az apját, amilyen akaratos!

- Igazad van, a legvalószínűbb, hogy ezt fogja tenni, mivel nem maradt rajta kívül senkije…

Ennél a pontnál abbamaradt a beszélgetés és a doktor visszalépett a kórterembe. Megmérte Minola lázát, majd kisétált a folyosóra és ott eltűnt. Ebben a pillanatban felébredt a lány. Thomasra bámult, mint aki nem tudja mi történt vele, de egy pillanat törtrésze alatt eszébe jutott.

- Ott volt, aki a látomásban megfenyegetett. Vele harcoltam, de egy pillanat alatt kijátszott, ezért elvitték Lisát, Clark-et és Soo tanárnőt is.

- Nyugodj meg! Tudom, milyen rossz neked, ráadásul itt kell feküdnöd és nem tehetsz semmit. Ismerem az érzést, nem tudom, mikor látom legközelebb a húgom és a legjobb barátomat, sőt, látom-e még őket... Tudod, én sosem tudtam kifejezni igazán a szeretetet, amit emberekért éreztem és hogy várhatnám el, hogy az az ember magától vegyen észre mindent, amit nekem kellene közölnöm vele? Hogy?!  De teljes bizonysággal állíthatom, hogy az ilyen gondolatokra van ebben helyzetben a legkevesebb szükség.

- Kérlek Tom, ne beszélj így velem, mert szomorúvá teszel.

- Ne haragudj, mondom, hogy nem tudok bánni a szavakkal. Sajnálom, hogy pont én maradtam itt és nem Clark vagy Lisa.

- Ugyan, miket beszélsz, ők nem tudtak volna tenni érted semmit! Nos menj, és hirdess ki egy olyan csoportot, amely a Lord ellen fog harcolni, ha újabb támadásra készül. Válogass bele minden olyan társunkat, aki szívesen segít, képességeit ne feltétlen mérd fel.

- Rendben, igazad van. Az lesz a legjobb, ha hasznossá teszem magam. Te meg gyorsan gyógyulj meg!- szólt és a beszélgetés közben most először mosolyodott el igazán.

 

- Amíg Soo tanárnő vissza nem tér, addig Emeranda McGragon professzorasszony veszi át a helyét, azaz ő lesz a csoportvezetőtök- jelentette ki ünnepélyesen az igazgató. A két gyerek lehangoltan ült az igazgatói teremben (merthogy akkora volt az iroda).

- Igazgató úr, kérem! Nem lehetne inkább maga a csoportvezető?- kérdezte Minola.

- Nem, az ki van zárva!- szólt közbe Emeranda kisasszony. Mert kikérte magának, ha asszonynak hívták.

- Miért is ne? Mondja, McGragon professzor, melyik törvényem tiltja, hogy egy igazgató csoportvezető legyen?- vonta kérdőre asszisztensét a professzor- Remek ötlet kislányom, úgyis jó régen vártam már egy kis versengésre- mondta végül és huncutul összedörzsölte tenyerét.

- Na de professzor úr! Maga már nem gyerek, hogy versenyezzen!

Az igazgató nem felelt, csak intett tanítványainak, hogy kövessék.

- Tudomásom van afelől, gyerekek, hogy kinyitottak egy tiltott kamrát az első szinti alagútsorban, ahol nemrég veletek történt az a szörnyű baleset- a fiú lehajtotta fejét és bevallotta, hogy ő a vétkes.

- Sejtettem, sejtettem… De ez nem is lenne olyan nagy baj, ha be tudnám zárattatni, mert csak az tudja ezt megtenni, aki kinyitotta. És sajnos annak, aki ezt megtette, még nincs gyakorlata ebben és nagy veszélybe sodornám, ha megengedném neki, hogy visszazárja. Valami más tervet kell kieszelnünk, ha azt akarjuk, hogy a Lord ne használja ezt az átjárót.  Hogy álltok a Csapattal?

- Még csak tegnap tettem ki a hirdetést, holnapra hirdettem a meghallgatást- válaszolt Thomas.

- Rendben van, számíthattok rá, hogy én is ott leszek.

- Akkor a Lovagi Terembe jöjjön, mert Emeranda kisasszony nem engedte meg, hogy a Nagy Palástban tartsuk, igaz a hirdetésen még ez áll- mondta szomorúan Minola- Pedig már annyian jelentkeztek rá, tartok tőle, hogy nem fogunk elférni.

- Felesleges kijavítanotok, ugyanis én megengedem- mondta szűkszavúan és lassan ellebegett.

 

eközben a new field-i börtönben

 

- Nyugodj meg, Lisa!- szólt Clark és átölelte a lány vállát.

- De hogy nyugodnék meg, hiszen meghalt a tanárunk, mi meg itt tengődünk egy piszkos cellában. Éhes vagyok és fázom, azt sem tudom, hogy az éhhalál öl-e meg vagy a Gonosz szabad kézzel végez velem.

- Akkor sem szabad feladnunk, mert ő ezt kihasználva felerősödik. Reménykedjünk, hogy a bátyád és a barátnőd nem felejtkezik el rólunk és kiszabadítanak.

- Olyan jó, hogy nem egyedül kell itt ücsörögnöm, mert akkor biztosan feladnám!- nézett barátjára a lány és szorosan átölelte. Így üldögéltek még egy darabig, mikor Clark eszébe jutott, hogy anyukája mindig varázslással főz, amihez csak tudni kell a megfelelő igét, de természetesen ez csak akkor működik, ha az ember tényleg éhes.

- Meg van!- kiáltott fel, mikor eszébe jutott a megfelelő szópárosítás- Kiroxa hamanna!

És valóban: ott volt előttük minden olyan étel, amit abban a pillanatban megkívántak. Sütőtöktől kezdve almás pitéig minden volt. Miután jól megvacsoráztak, az ablakra pillantottak, ami előtt egy levél várakozott arra, hogy beengedjék. Ki is nyitották a régimódi palotaablakot, mert kíváncsiak voltak rá, ki írt nekik. Rögtön kiderült, hogy Portoxból küldte az igazgató és kérdezte, hogy vannak. Ők rögtön válaszoltak rá és el is küldték. Mire észbe kaptak, hogy akár meg is szökhetnének az ablakon keresztül, sűrű inda nőtte be és takarta be a napvilágot.

 

Minola az ágyán ült és rajzolgatott. Tom pedig a nomokójával játszott, ami abból állt, hogy meg kellett találni az elrejtett aranyakat, amikben szavak rejtőztek, és ha mindegyik megvolt, akkor megkapott egy mágikus bölcseletet. Most ez a játék se ment neki.

- Nem igaz!

- Nem jött ki a szó? Segíthetek?- kérdezte kedvesen a lány.

- Rendben.

Mino letelepedett a fiú mellé és folytatta a játékot. Persze, hogy neki kijött.

- „Nézz a valóság tükrébe, ha ezt megteszed, akkor mindent úgy látsz majd, ahogy van”- olvasta fel a megoldást. A fiúra nézett, majd visszamászott a saját ágyára. Pár perc múlva felpillantott a rajzolásból és azon kapta a fiút, hogy még mindig őt nézi. Mikor ezt a lány észrevette, gyorsan elfordította a fejét. Ezután hamar visszatért a játék bambulásához. Mino viszont valami erős fájást érzett a fejében, olyat, mint amikor látomása volt.

- Tom!- kiáltott fel- Látom Soo tanárnőt, ahogy fekszik egy sötét helyen és engem szólongat.

- Nyugodj meg!- nyugtatta meg a fiú és odaült mellé az ágyra. Igazából ő is érezte, hogy ez nem jó előjel, mert a múltkori látomás is valamilyen szinten megvalósult, akkor ez is meg fog.

- És ott van mellette az a sötét fickó is, aki fenyegeti, mint amikor engem.

A fiú magához húzta és megölelte. Nem tudta mi vár rájuk, de abban biztos volt, hogy az anyja hamarosan betoppan és megkérdezi tőle: miért nem vigyázott jobban a húgára? A látogatóban igaza volt, viszont nem az anyja kopogtatott az Arany baglyok ajtaján, hanem a csoportvezető.

- Szép délutánt, gyerekek!- üdvözölte őket- Valamit közölnöm kell veletek. Jött egy levél a barátaitoktól, ami egyrészt kicsit megnyugtat, egyrészt elszomorít. Tessék Tom, olvasd fel hangosan, kérlek- mondta és a fiúra nézett.

- „ Kedves Igazgató úr! Köszönjük aggódó levelét, amit mi szomorú hírrel erősítenénk meg: Soo tanárnő meghalt. Mi jól vagyunk, igaz nem adnak nekünk enni, de ezt is elintéztük. Kérjük vigyázzon barátainkra, mert nagy veszély fenyegeti őket, és az a legfontosabb, hogy ne engedje őket a tiltott kamra közelébe, ugyanis ezt a Lordtól hallottuk, amint egy másik társának ezt mondja. Mi a new field-i börtönből küldjük szívélyes üdvözletünket: Lisa és Clark”- fejezte be az olvasást a meglepett fiú.

- Minola, most veled kell beszélnem- folytatta a beszédét a professzor. Megkérte Thomast, hogy hagyja őket magukra. A fiú értette, miért, és szomorúan elhagyta a szobájukat. Valószínű arról akar Minolával beszélni, miért is? Na, mindegy, biztos a Csapattal kapcsolatban. Átballagott a Rézcsikók hálótermébe. Melissa épp a többi lánnyal csevegett nevetgélve, amikor a fiú belépett. Megint hallatszott az iménti kuncogás, csak most erősebben és közben a lányra mutogattak. Ő kecsesen kerülgette barátnőit és kiment a szobából barátjával. Igazából elég furcsán jártak ők ketten, mivel Melissa kérte meg erre a dologra, amibe ő szívesen beleegyezett, mert a lány elég menőnek és befolyásosnak tűnt az iskolában. Lementek az udvarra, ahol kezdett besötétedni. A viharnak nyoma sem látszott a pár tócsán kívül, amik még nem szívódtak fel. A lány is érezte, hogy a fiú most nincs jó hangulatában, ezért megsimogatta az arcát.

- Mi bajod, Tom?- kérdezte közben.

- Semmi- mondta, de közben úgy gondolta magában, hogy á semmi, csak úgy érzem, mintha rám szakadt volna a világ. Melissa talán megérezte ezt és durcásan alábbhagyott a cirógatással.

- Ne haragudj!- kérlelte pár perccel később Tom.

- Figyelj, ez így nem mehet tovább! Sose figyelsz rám, úgy érzem, sose jársz itt gondolatokban, mikor együtt vagyunk. Talán Minolához vonzódsz? Ezt abba kell hagynunk!

- Szerintem is így lesz a legjobb- válaszolt megadóan a fiú. Melissa talán mást várt és mivel ezt nem kapta meg, ezért gyorsan elszaladt. A fiú haláli lassúsággal ment fel az Arany baglyokba. Levetette magát az ágyra és élvezte, hogy most nincs fenn senki. Ebben a tudatban aludt el, bár lehet, hogy ébren jobb lett volna neki, mivel álmai borzalmasak voltak. Mikor felébredt, nem nyitotta ki a szemét, mert beszédet hallott. Először Max, az egyik évfolyamtársa hangja ütötte meg fülét, aztán Minoláé. Suttogva beszélgettek a sötétben.

- Tom szakított Melissával, ezért végre együtt lehetek vele. Tudod sokáig nem lehettünk együtt, mert Melissa félt megmondani neki, de végül mégis jól alakultak a dolgok. Mintha Thomas Watson egy szörnyeteg volna...- fejezte be mondandóját Max, majd illedelmesen elköszönt barátnőjétől és valószínű, hogy még meglátogathatta Melissa Crawfordot.

- Nocsak, nocsak!- vonta fel egy idő múltán a szemöldökét Mino. A lány még egy ideig fenn volt és gondolkodott, majd írt egy levelet és elküldte a new field-i börtönbe…

 

Először Clark ébredt, majd lágyan felkeltette a lányt is. Ő vette észre a levelet is, majd felbontotta és felolvasta.

Kedves barátaim! Nehogy azt higgyétek, hogy elfelejtettünk titeket, de most nálunk is sűrű felhők gyülekeznek, mármint nem az égen. Tom egyre lehangoltabb a barátnője miatt, én sem vagyok túl jól, de nem azért írok, hogy az én bajaimról írjak. Soo tanárnőt nagyon sajnáljuk. Morgan megtiltotta, hogy a titkos kaput bezárjuk, mert szerinte túl veszélyes. Így viszont az egész iskola veszélyben van. Tudnátok, mennyire hiányoztok! Sietünk értetek. Még mindig hű barátotok: Minola Phoenix

- Ők sincsenek jobb helyzetben- sajnálkozott a lány. Ekkor gyorsan el kellett dugniuk a levelet, mivel jött a Lord, aki mindennél jobban szerette volna elkapni Tomot és Minot, de ők egy kukkot sem árultak el a varázserejük forrásáról, bár ezt a titkot még ők sem fejtették meg.

- Na, hogy aludtak a tündérkék? Meggondoltátok már magatokat? A tét nagy és én akár még magasabbra is tudom emelni, persze ha ti is adtok nekem cserébe valamit. Na? Vagy inkább kikényszerítsem belőletek? Az előbbi tisztességesebb ajánlat, mint az utóbbi, de ti választotok.

- Soha nem fogjuk elárulni a barátainkat!- kiáltotta kétségbeesetten Lisa- Ha megöl, még akkor sem!

- Nocsak, milyen harcias kislány vagy te!- lepődött meg a Lord, de ez csak egy pillanatig tartott- És mi lenne, ha Clarkkal fenyegetnélek meg?- kérdezte gonosz kacajjal a végén. A középkorú, szikár alakú, erős fickó ezután elvonult. A gyerekek nem tudták, még meddig tudnak ellenállni a sötét hercegnek, remélték, hamarosan megérkezik a segítség...

 

Mino feltápászkodott a kakukk hangjára és látta, hogy szobatársa még legszebb álmait alussza. Még nincs nagy idő, végül is aludhat még, szombat van. Ő maga felöltötte egyik hosszú tafotaruháját. Végül megfésülködött és befonta a haját. Kezdett hűvösödni és már a szobák is hidegebbek voltak. A kandalló kialudt, gyorsan begyújtotta, hogy délutánra meleg legyen odabenn. Sok időbe telik, mire egy ekkora szoba felmelegszik, főleg Portoxban, mivel itt a leghidegebb a tél, még Manföldnél is. Mire felöltözött, már Tom is kitörölte az álomport szemeiből. Hamarosan itt a téli szünet, hova menjen, csak nem mehet vissza a nénikéjéhez! Liza nincs, Clark se, Tomnak meg így is van elég baja. Majd megkérdezi az igazgatót, mit javasol. Ekkor erősen dörömböltek az ajtón, a fiú a paraván mögött volt épp, akkor ő megy kinyitni.

- Clare néni! Magával meg mi történt?- kérdezte a felzaklatott asszonyt.

- Amint meghallottam mi történt, azonnal rohantam, de belekavarodtam egy időhurrikánba és tíz évvel hamarabb lyukadtam ki itt.

- Szörnyű!- fejezte ki részvétét Minola. Nagyon szerette barátai anyukáját. Gyorsan lesegítette a vastag bundát és felakasztotta az egyik közeli fogasra.

- De hát hogy történhetett, már több mint kétszáz éve kiűzte őt a Mágusok Országos Szövetsége?

- Tulajdonképpen ki is ő?- lépett ki a paraván mögül a fiú. Sötétkék mágusöltönyt viselt. Őszintén szólva nagyon helyes volt, bár Minola nem tudta mire vélni a furcsa viselkedését.

- Thomas!- kiáltott fel örömében az anyuka, hogy legalább egy gyerekét biztonságban tudhatja. Már amennyire ebben az időben bármi is biztonságos hely lehetett- Ő az Egylet tagja volt, mikor aztán ez a bizonyos társaság feloszlott, mind a négyüket a varázsvilág négy határán űzték ki. De most kérlek meséld el, hogy történt!- kiáltott fel keservesen a sajgó szívű anya. Tom és Minola összenézett és elkezdtek mesélni. A nő a történet végén keserves zokogásban tört ki:

- És Clark is? Szegény gyermekeim… Köszönöm Mino! Köszönöm Tom!

Ebben a percben illedelmes kopogás zavarta meg Clarissa kesergését. Az igazgató volt.

- Amint megtudtam, hogy megérkeztél, azonnal jöttem. Őszintén sajnálom gyerekek, de most el kell raboljam Mrs. Watsont- ezzel kivezette a folyosóra. Még álmos volt, ezért ásított, bármilyen illetlen is vendég előtt ezt tenni, ő mégsem tudta elfojtani. Bíbor hálósipkája himbálódzott a fején, miközben járt. Ez volt ráírva: Diligo panton veneficus. Ez latinul ennyit tesz: „A szeretet minden mágiája.” Egy híres varázsló jelentette ki ezt, egyike volt azoknak, akik legyőzték az Egyletet. Köntösére pedig ezt hímezték arany cérnával: He's nocens contradico meus est penuriosus vigoratus - totus. Ez a saját jelmondata volt: rossz ellen rossz a gyógyír. Mikor észrevette, hogy az asszony ezt figyeli, gyorsan elmagyarázta, miért is ez van belehímezve. Ez egy olyan köntös, amin először semmi nincsen, csak akkor jelenik meg rajta mondat, amikor egy varázsló húzza fel.

- Kimerülhettél, Clarissa, nem akarod, hogy megmutassam a szobádat?

- Köszönöm George, de előbb hallani szeretném, mi történt pontosan a lányommal és milyen esélyek vannak a kiszabadítására.

Morgan professzor bólintott, majd a sötét virágos márványpadlóra intett kezével. Az átváltozott fekete-fehér kockásra. Az asszony ekkor már csak azt vette észre, hogy egy irodahelyiségben találja magát. A szoba hangulata elég különös volt, mivel az a sok mágikus tárgy teljesen megzavarta az embert. Két oldalt erős márványoszlopok tartották, üvegvitrin mögött a varázsló pálcái díszelegtek. Na és persze a legkülönösebbek: egy szobor, ami mozgott és az igazgató halott feleségét ábrázolta fiatal korában, a másik a fal volt, amit emlékek különös képei tapétáztak. Mikor a nő a feleségre nézett, halkan felsóhajtott:

- Ó, szegénykém! Olyan korán meghalt, pedig úgy szeretett mindenkit és milyen kicsattanó tehetség volt a boszorkányok között.

- Csak épp nem ahhoz ment feleségül, akihez kellett volna… Talán, ha Lord Michaelt választja, megmenekülhetett volna a haragjától.

Az asszony igazat adva bólintott, majd másra terelte a szót.

- Hallottam, hogy meghalt Jane. Őszinte részvétem…

- Köszönöm. Ő volt a legjobb tanárunk, mint tudod. Nagy veszteség. És mint keresztlányomat is gyászolom. Tudod, ő maradt már csak, aki valamelyest hasonlított a feleségemre... De mit is szeretnél tudni pontosan?- kérdezte Morgan barátságosan.

- Hogy tudjuk kiszabadítani szegénykéimet? Miért rajtuk áll bosszút Lord, hisz még csak gyerekek?!

- Ugyan Clare! Hisz pont ezért, mert védtelenek és a kezdő varázslók maguknak is árthatnak, ha a mágiával próbálnak védekezni.

Ekkor megmozdult Clara Morgan szobra és elkezdett beszélni:

- Drága férjem, ne aggódj már mindig értem!- kezdte és mindkét látogató egy emlékbe csöppent- Hisz tudok magamra vigyázni.

- Tudom, drága Clara! Bízok is benned, de valahogy mégsem tudok megnyugodni. A gyermek jól van?- kérdezte az aggódó férj.

- Igen szívem, nézd csak meg, mélyen alszik- mutatott az asszony egy gyönyörű kisbabára. A bölcsője csupa csipke, a kislány pedig aranyos rózsaszín alvózsákban pihent. Alig pár hetes lehetett. Az anyuka hosszú muszlin ruhában volt, szőkés vörös haja kontyba fonva. A férfi harminc év körüli lehetett, hosszú fekete talárt viselt és a varázslók klasszikus süvegét. Összeölelkeztek, miközben az asszony így szólt:

- El kell utaznod az apámhoz George, különben semmi esélyünk a menekülésre. Rám ne is gondolj, vagy be kell vetnem egy bűbájt- mondta és kacaja betöltötte a sivár szobát. Morgan professzor nem nevetett, csak komolyan nézett feleségére, akit mosolyogva még szebbnek talált.

- Jól van, de meg kell ígérned, hogy addig, míg én nem érkezek haza, semmi elhamarkodott döntést nem hozol.

- Persze, hogy így lesz, drágám- ígérte hűségesen az asszony és megcsókolta férjét. Ekkor az emlékből visszatértek a valóságba.

- Azóta sem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ha akkor nem megyek el és nem hagyom ott őket, akkor még talán ma is élnének. De ezt a hibát most nem fogom elkövetni, nem engedem, hogy Michael ártatlan gyerekek életét vegye el miattam.

A feleség újra megszólalt, most viszont a jelenben maradtak:

- Ne aggódj George, majd én segítek neked, amiben tudok és Jane is itt van velem. Találkoztunk és mindent elmesélt, ami veletek történt. Mindent megteszünk értetek, édesem- mondta, majd visszatért eredeti alakjára.

- Ez meg mi volt?- kérdezte meglepődve a vendég.

- Ez gyakran megtörténik, amikor közölni szeretne velem valamit, a szobrán keresztül jelentkezik. A gyerekeid jól vannak, még…

 

- Szegény édesanyád!- sóhajtott fel Minola, miközben az ebédlőbe igyekeztek.

- Most mit sajnálod annyira?- kérdezte mogorván Tom. Minola megállt ezekre a szavakra.

- Te nem tudhatod, milyen lehet elveszíteni egy gyereket!- kiáltott fel mérgében a lány.

- Igen, nem tudom, de neked is el kéne már felejtened, hogy nincs anyád!- vágott vissza a fiú, erre a lány mérgesen visszarohant a szobába. Ott aztán el kezdtek ömleni a könnyei. Hogy meri ezt mondani neki ez a közönséges, undorító fiú? És igenis, ő meg fogja találni az anyját. Erre a gondolatra még jobban el kezdtek záporozni a könnyei. El kezdte nézni a falat és akkor előjött a látomás, vagy nem is látomás? Látta a barátait, ahogy ott ülnek egy koszos zárkában és ott volt ő is, igen. El kezdett beszélni velük és ők viszont beszéltek neki.

- Sziasztok!- köszönt.

- Mino? Te vagy az?- kérdezte meglepetten Lisa, de Clark hirtelen csendre intette.

- Igen, de nem tudom, hogy kerültem ide.

- Hát csak egyszerűen itt teremtél, és most itt vagy. De úgy tűnik, te képes vagy oda teleportálni, ahová csak akarsz.

- Tényleg, nem is tudtam róla.

- Könnyes a szemed, mi történt?- kérdezte barátnőjét Elisabeth, de az nem válaszolt neki, csak Clark felé fordult:

- Hogy vagytok, nem hiányzik semmi?- kérdezte tőle és aggódóan körülkémlelt.

- Igen, nyugtasd meg őket, mert nekünk egyelőre jó itt, előteremtjük magunknak az ételt is…

- Hogy érted, hisz ez szörnyű!- kiáltott fel a lány.

- Igen, tudom, hogy elsőre úgy tűnik, de meg lehet ám szokni. Viszont nem sokáig várhatunk ölbe tett kezekkel, mivel a Lord nap, mint nap erőszakosabb. Valamit ki kell találnotok, de semmiképpen ne menjetek a sötét helyre, amit a levélben említettünk. Most menned kell, nemsokára megnézik, hogy minden rendben van-e.

Lisa és Mino összeölelkeztek, aztán már ott sem volt a lány. A szobában volt és csak a nagy hangzavarra eszmélt fel, ami a folyosóról hallatszott be. Kilépett, hogy megnézze, mi történt.

- Végre meg vagy!- kiáltott neki Thomas Watson, aki nem messze állt tőle az igazgatóval és az anyjával, köröttük pedig egy sereg diák- Hol a fészkes fenében voltál?

A lány nem is figyelt a fiúra, csak Clare-hez fordult:

- Találkoztam Clark-kel és Elisabeth-tel a várban. Szörnyű hely, de azt mondták, még egy ideig kihúzzák, de nem biztosak benne, hogy Lord Michael hagyja nekik…

Ez a mondat megrémisztette a hallgatókat. A professzor betessékelte tanulóit szobáikba, majd a lányhoz szólt:

- Tudom, hogy jutottál oda: teleportáltál, de ez igen veszélyes, ha ott van Ő.

- De nem volt ott- próbált tiltakozni Minola.

- De a közelben lehetett.

- Ezzel nem vitatkozom.

- Ne is! No, eredjetek a szobátokba és használjátok ki a szombatot- mondta haragosan Morgan és magával vitte a bámuló Clarissát.

- Ez a lány még egyszer a vesztünket hozza- mondta a professzor.

- Lehet, látszik, hogy a te véredből való- nevette el magát Mrs. Watson, mikor már hallótávolságon kívül voltak.

Egy pillanat alatt eltűntek és a két gyerek egyedül maradt a szokatlanul üres folyosón. A lány benyitott a szobába, amiben mindent felforgattak: a könyvek össze-vissza dobálva, az ágyneműk elhajigálva, a paraván a földön, egyszóval semmi sem a helyén volt. Ez kicsit megrémisztő látvány volt, de egyhamar minden a helyére került. Természetesen Tom csak ült az ágyán és utasítgatta Minot.

- Ebből elegem van! Nem énmiattam szakítottál Melissával, úgyhogy ne rajtam töltsd ki a haragod. Tedd rendbe magad, mire visszaérek nem szeretném, ha ilyen állapotban találnálak, legalább legyünk közömbösek, bár én jó barátomnak hittelek- mondta, sarkon fordult és kirepült a nyitott ablakon. Ilyenkor ez az egy dolog tudta igazán lekötni. Elrepült a Magányos Farkasok kikötőjébe. Innen már iskolakezdés óta ismeri Harold Henry-t és a feleségét, Mormota Maryt. Fiatal házasok még, csupán egy éve végeztek Portoxban. Először akkor járt itt, amikor felgyógyult a betegségéből. Maryéknek mulatójuk van az öbölben. De most érdekes módon nem lát senkit itt egy-két magányos halászon kívül. Talán elköltöztek? Biztos szóltak volna neki. Leszállt, hogy megnézze ki van-e írva valami az ajtóra, mikor észrevette, hogy valami különös zaj szűrődik ki a pajtából. Gondolta, benéz, hátha most ott vannak. Amint belépett, halálra rémült: egy újszülött sárkány bébi rohangált fel-alá a fakunyhóban. Hogy is tanulták, hogyan kell megszelídíteni? Ha jól emlékszik, tanultak a sárkányszelídítésről. Valami olyasmit, hogy először meg kell simogatni a hátát, aztán pedig friss sört kell vele itatni. Kell lennie valahol a fogadóban egy hordóval, mivel Henry nemrég hozatott. Hogy miért? Ezt nem tudta, de nem tartotta lényegesnek. A sör ott volt, ahol gondolta: a raktár ajtaja nyitva állt, így a bemenet nem okozott neki gondot, az viszont már annál inkább, hogyan nyissa fel a hordót. Mary mindig úgy csinálta, hogy beleütött valami fa csapot, amin kifolyt az árpanedű. Neki nincs csapja, viszont van egy sokkal hasznosabb dolog a kezében: a sárkány maga fogja felnyitni és meginni. Az állatot különösen ingerli a bor szaga, ezért csak le kell locsolni a hordót és ki kell görgetni. Annyira nem lehet nehéz. Talált boros üvegeket a kocsma hátsó bejáratánál, ezeket csorgatta rá. Mikor ezzel végzett, nagy lendülettel nekiindította a hordót a pajta felé. Nehezebb volt, mint hitte volna, de végül csak elért a fa melléképületig, ott kicsit összeszedte magát, majd belépett és nyugodt mozdulatokkal megközelítette a „csecsemőt”. Ez utóbbi az elején kicsit ellenezte ezt, de a végére már teljesen belenyugodott. Mikor először érintette meg a lány, teste hideg és merev volt, de mikor második alkalommal simogatta, már élettel teli: meleg és puha volt. Mikor ezzel megvolt, gyorsan kitárta teljesen a kapukat, hogy a lény megérezhesse a bor mámorítóan szörnyű szagát. Legalábbis Minola így vélekedett erről a szőlőből készült borzalmas italról, melyet a felnőttek oly nagy hévvel vedeltek a Harald-kocsmában. A sárkányt viszont valójában ingerelhette ez a szag, mivel azonnal nekirohant a sörrel teli hatalmas faedénynek. A lány terve megvalósult: a hordó feltört és egész tartalma a sárkány gyomrában végezte, befejezésül az egy hatalmasat böfögött, elégedetten hajtott fejet újdonsült házi kedvence előtt. A sárkány egész teste zöld csillogós pikkelyekkel volt teli majd elmosolyodott és jelezte, hogy Minot tartja vezérének és tanítójának. A sárkány pikkelyekben pompázott és már-már úgy tűnt, ebben a két percben is két métert nőtt. Fején hatalmas vörös tollak ékeskedtek, melyek néha egyenesen lángoknak tűntek. Minola meghatottan lépett oda a lehajtott fejhez és gyengéden megsimogatta. Talán a lény ezt biztatásnak vehette, ezért a lányt a hátára kapta és fajához illően felszárnyalt a magasba. Közben hatalmasat rikoltott ezzel azt magyarázva, hogy nevet kér magának. A lány hangosan elkiáltotta magát:

- Smaragdszív legyen becsületes neved, én sárkányom. És lakhelyed legyen az Állami Mágus- és Tündérakadémia Sárkánykutató Intézete. Ezzel azt akarom mondani, hogy irány Portox!- fejezte be a sárkányszelídítés utolsó lépését és az iskola felé mutatott. A szélsebes repülés közben a lány haja szélnek szaladt, kezei pedig erősen markolták a sárkány nyakát. Mit fog szólni ehhez Tom? Nem baj, ez már nem az ő gondja. Csak azt tudná, hol fogja a karácsonyi szünetet tölteni. Mostanában mindig ezen gondolkodott. És minél többet gondolkodott rajta, annál keményebb elhatározás született benne: megkéri Morgan professzort, hadd töltse nála az ünnepeket. Majd vesz neki szép ajándékot és amúgy is azt érezte, hogy nagyon kötődik hozzá, ki tudja miért…

 

Oldal: Minola 2.
Trallala... Minden, amiről álmodni érdemes - © 2008 - 2024 - franilla.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat