Munkamánia

  Ki nem hallott még vízesésről? Szerintem mindenkinek tetszik ez a mesés vízi tünemény. Hát a tüneménynél általában nagyobb, de lehet kisebb is. Mert ugye mindenki így vélekedik a vízesésekről? Mesések. Inkább mesébe illők. De hogy mitől lesz egy vízesés mesébe illő? Hallgassátok!

  Korán reggel volt, a vízimalmok már is beindultak. Mindenki szorgalmasan ellátta a teendőit. Igen, a vízesés-manók indították el a vízesés zubogását, amint „leterelték” a hegyekből a friss forrásvizet. Mert tudnotok kell, hogy ennek a feladatnak elvégzését is ők segítették. Nos, hogy ne feledkezzünk meg a fontos tudnivalókról, amik az ilyesfajta manókat jellemzik. Színeik a türkizkéktől az égőpirosig váltakoznak, viszont a ruhájukat gombokból varrják. Ezek általában fából készül, de az idősebb manóknak van még néhány az arany-és ezüstszínűekből. Ezek még régről kerültek hozzájuk a bányamunkásoktól. Igaz, hogy nem személyesen tőlük, hanem a megmaradt ércekből, amik épp elegendőek voltak egy-egy gomb elkészítésére.  Nagy értéknek számított, ha ilyenje volt valakinek, épp ezért nagy tiszteletnek örvendtek az ilyen manók. Az egyik ilyet Kulimájsznak hívták. Igazából ő eléggé lusta manó volt. A gombot ugyan büszkén viselte, mert nagyapja hagyta reá, hogy valami nagy tettet vigyen véghez a vízesés-manók körében. Sok mindenbe belekezdett, de általában semmit sem fejezett be. Ezért hívták Kulimájsznak. Manó évei számát tekintve 120 éves volt, ami nem számított se túl soknak, se túl kevésnek. Kedvenc időtöltése a lustálkodás és a levélfonogatás volt. Az egész Víziváros noszogatta, hogy ne csak függönyöket, koszorúkat és szőnyegeket készítsen, mert abból már mindenkinek van elég. De mindez hiába történt, mert Kulimájsz nem volt hajlandó változtatni időtöltésén. Egy nap aztán vándor érkezett a városkába, de senkinél nem volt üres szálláshely, csak a levélfonónál. Így hát ott szállt meg az idegen és figyelte a fiú munkáját. Neki is font egy függönyt meg egy koszorút és szőnyeget is. Az idegen férfi idő előtt távozott, ezt a városlakók Kulimájsz hibájának tulajdonították. Így folytatták az eddigi szorgos életüket, Kulimájsz meg a semmittevést és a levélfonogatást. Egy nap azonban mindenki meglepetésére visszatért az idegen egy gyönyörű lány képében. Elmondta, hogy ő egy tündér és szeretne segíteni a városka munkáiban Kulimájsz helyett. Mindent elvégzett, ami a manók teendői körébe tartozott. Most is az ifjú levélfonónál lakott, kinek cserébe munkájával fizetett. Egyszer aztán kijelentette a lány, hogy neki mennie kell, mert úgy tűnik, munkájával nem ér el semmit, mert Kulimájsz továbbra is makacsul fonogat. Bejelentette, hogy ő többé nem jöhet ide vissza. Minden lakos nagyon sajnálta ezt, nem kevésbé Kulimájsz is. Ottléte alatt a fiú titokban belészeretett, de még miatta sem volt hajlandó elhagyni kedvenc elfoglaltságát és valami hasznosabbal felváltani. Mielőtt elment volna, így szólt a fiúhoz:

- Segíts helyettem is a város lakóinak. Végezd el helyettem is a munkát, amit a többiek is végeznek. Ha ezeket megteszed, akkor szerelmem a lelkedben örökké él, ha nem, akkor el kell felejtened.

A manó nem hitt a tündérnek, de szíve rettentően fájt e búcsúszavak hallatán. A tündér elhagyta Vízivárost. Ugyancsak folytatták munkájukat. Közben felépítettek egy újabb vízimalmot és egy csodaszép kutat a turistáknak, fákat ültettek és gondozták a sebesült állatokat. Nemsokára megint vendég érkezett, akit újra Kulimájsznál szállásoltak el. Úgy tartották, míg ők dolgoznak, addig legalább húzzon nekik hasznot a fiú. Ez a vendég is kapott függönyt, szőnyeget, sőt, még egy levélkoszorút is. A furcsa boszorkány minden nap megkérdezte tőle, hogy mit dolgozott ma és ő megmutatta neki a takarókat, szőnyegeket, kabátokat és egyéb termékeit. Erre csak csóválta a fejét a vendég és nyugovóra tért. Az egyik szokásos napon Kulimájsz korán kelt fel, hogy lehullott leveleket gyűjtsön. Mikor reggeli után elkezdett fonogatni egy levéldíszt a városka egy kis ünnepélyére, rájött, hogy nem hasznos, amit csinál. Hiába van nála a kis aranygomb, nem jogosan viseli, megtett ígéretét nem teljesíti. Kiment a rétre, ahol a kis hegyi patak, az Uliszka folydogált. Társai sorra merték vizét dézsákba, amiket később a vízimalmokhoz cipeltek. Kulimájsz lelkesen segített nekik, mire ők szívesen látták vendégül őt ebédre friss cipóval és szalonnával. Jól esett neki a munka és délutáni szabadidejében elmagyarázta a polgármesternek, hogy sokkal egyszerűbb lenne a munkások dolga, ha az Uliszka medréből egy másik mélyedést vájnának a szélmalmokig és utána eltorlaszolhatnák az eddigit, így a víz egyenesen a malmokhoz csordogálna és nem kellene mindig kimerni és odacipelni a vizet. A városfő gratulált az ötlethez és megdicsérte a manót, hogy végre valami hasznosat csinál. Kulimájsz szívesen fogadta ezt, s nagy örömében alig vette észre a változást otthonában. Nem volt ott a boszorkány, csak három koszorú égett a tűzben, amiket az ismeretlen férfinak, a tündérnek és a boszorkánynak adott. Ezek láttán hirtelen elszomorodott és könnyei az égő tűzbe potyogtak. És láss csodát: a koszorúkból a tündér alakja kezdett kirajzolódni! Mikor ezt a fiú észrevette boldogan nyújtotta kezét, hogy kiemelje a lányt a lángokból. Mikor már mindketten a manólak padlóján álltak, Kulimájsz megkérdezte:

- Ugye te voltál az idegen, te voltál a tündér és te voltál a boszorkány is? Elmentem és segítettem nekik- szólt boldogan. A lány bólogatott:

- Igen, tudom. Már tudom, hogy helyesen cselekszel és ezért nyugodt szívvel leszek a tiéd. Ezentúl semmi sem választ el minket- mondta és együtt nézték a tűzben elhamvadó koszorúkat…

 

Oldal: Munkamánia
Trallala... Minden, amiről álmodni érdemes - © 2008 - 2024 - franilla.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat