Trallala... Minden, amiről álmodni érdemes

Minola, a szőke, bűbájos kislány gyakran gondol halott édesanyjára, míg egy nap kiderül, hogy minden, amit a keresztanyja elmondott neki, hazugság. A lány anyja keresésére indul, mikor a lépcsőház liftje szokatlan módon beszélni kezd hozzá és kiderül, hogy nem is a földszint a következő megállás, hanem a varázslatos Lurda! Mino csodálatos barátokat szerez és tanárnője, Soo tanárnő is nagyon kedves. Sajnos hamarosan minden jónak vége szakad, ami miatta és Tom (egy különös fiú) miatt történik. A magas képesség egy részről áldás, másrészről csapás. A két gyerek igyekezete és összetartása sokat segít a Lord elleni küzdelemben. De mi kell még? Vajon sikerül kiszabadítani a barátaikat a fogságból és fény derülhet Minola különös származására is?

1. fejezet

Végtelen sötétség

A sötétségbe burkolózva beszélgettek: nagynéni és unokahúga. Nem volt ez holmi könnyű cseverészés, inkább egy vallomás, amit talán már rég meg kellett volna tenni, de valahogy úgy érezte a „gondoskodó keresztanya”, hogy most érett meg a lány erre igazán…

A hétfő reggelek mindig kellemesen teltek. Bár hozzá kell tennem, hogy ez csak a szünetben volt így. Ma is, mint mindig Minola Phoenix hangos nyöszörgéssel fogadta a napot, majd felült és belebújt puha plüsspapucsába és kicsoszogott a fürdőbe, hogy megkémlelhesse az alvásban elnyomódott ábrázatát. Most igazából nem látszódtak rajta annyira a gyűrődések, amik általában megjelentek rajta. Ettől a megfigyeléstől máris boldogabb lett. Megfésülködött és átöltözött egy lenge nyári ruhába, amit igaz, hogy úgy kapott a turkálóból, de ő nem igazán vett észre rajta semmi szakadást vagy foltot. Öltözködés után bosszúsan vette észre, hogy haja megint összekócolódott egy kicsit és mivel ez őt nagyon zavarta, újra kezdte a fésülködést. Végül egy kis barna, csavart hajgumival fogta fel egyenes (túlságosan egyenes) fürtjeit a feje tetejére. Egészen elégedett volt az összhatással. Mikor mindezekkel végzett, átsomfordált a konyhába. Remélte, hogy nagynénje még nem kelt fel, de ezúttal nem járt sikerrel, mert hétfő volt és ilyenkor jön meg a Hírmondó, keresztanyja kedvenc hetilapja. Hamarabb is rájöhetett volna, hiszen külön feljegyezte magának a naplóba, hogy ma ne keljen fel korán, mert ilyenkor nem zavarhatta meg nagynénjét se csoszogással, se egy ártatlan „Jó reggelt”- tel. Még jó, hogy időben észbekapott, mert ez az egész napját megkeserítette volna.  Igaz, senki sem hitte volna a drága jó, pontos, csinos, jól nevelt Norah Kinsley- ről, hogy megkeserítené unokahúga életét. Minola visszafordult és úgy döntött, inkább nem reggelizik, majd beveti a Lollitól kapott gyümölcszseléket. Hát igen, a drága jó Lolli, őt szerette a legjobban ebben az ócska emeletes házban. Norah néninek bőven futott volna egy kétemeletes családi villára is, de spórolási mániája sajnos pont erre hatott csak ki. Nem csoda, hogy minden ruhája a legmárkásabb divatcégtől volt. Keresztanyja egy neves cégnél dolgozott, aminél már majdnem ő volt a piramis csúcsán. Szerencsétlenségére épp erre a hétre vett ki a néni szabadságot. Az iskola a jövő héten kezdődik, a tankönyvvásár pedig holnap lesz. Már nagyon várja, hiszen találkozhat Molly-val, Fiona-val és Mary-vel. Nem mondaná őket legjobb barátnőinek, de a semminél ők is többek és viszonylag jól meg is értik egymást. Jaj, milyen hosszú volt ez a nyári szünet is!- gondolta, de végül elhessegette a gondolatot, mivel nagynénje lépett be a szobájába. Nem igazán szerette az ilyen betoppanásokat, mert tudta, hogy nem számíthat jobbra, mint egy kérdésre az iskoláról vagy számonkérés arról, hogy mért nem mosogatott el vagy mért nem csinált ezt meg azt. Nagynénje ma épp egy Chanel kosztümöt választott ruhájául, pedig a lány úgy tudta sehova nem készülnek, de lehet, hogy tévedett?

- Látom, már felöltöztél- mondta szokatlanul kedvesen csengő hangon- Úgy gondoltam, hogy ma elmehetnénk egy étterembe, aztán egy mozira is meghívnálak. Mit szólsz, van kedved hozzá?

- Nincs kifogásom ellene- válaszolt gyorsan Minola, mielőtt keresztanyja meggondolná magát. A hölgy erre kilépegetett, majd még visszaszólt a szobaajtóból:

- Helyes, akkor öt perc múlva indulunk.

A lány nem volt meglepve Norah néni hirtelen stílusán, mivel máskor is csinált már hasonlót, mikor rá akarta venni valamire. Múltkor például azért tett ilyet, hogy meggyőzze a balett fontosságáról. Persze nem ért el ezzel semmit, csak „költötte a pénzét és pazarolta az idejét”, ahogy ő szokta mondani. Ez kétségtelenül belátta Mino is, de élvezni sem ő, sem talán nagynénje nem élvezte ezeket a napokat. Kinsley kisasszony mindig valami unalmas háborús filmre hívta meg vagy valami amerikai marhaságra. Egyedül az ebédeket élvezte, mikor bemutatták neki Norah néni legújabb főnökeit és barátait. Ilyenkor mindig erősen felbőszítette keresztanyját és a párkapcsolat jelöltek nem álltak ellent a szórakoztató kacajnak. Nagynénje ezért egyre ritkábban vitte el magával őt megbeszéléseire és randevúira. Ezért kicsit sem érezte életét unalmasabbnak. A „legújabb” barát Peter Mex volt, aki már be is költözött a lakásukba, de emellett fenntartott egy másikat is csak magának és Norah néninek. Már két éve voltak együtt és a házasságot is tervezgették. Ma épp egy megbeszélése volt reggel, de az ebédre minden bizonnyal ő is eljön. Peter két évvel volt fiatalabb keresztanyjánál, de stílusa szerencsére messzemenőkig más volt, mint rokonáé. Harminchat évesen elmondhatta magáról, hogy divatcéget alapított, eljegyzett egy nőt és van egy mostohalánya. Ruhái általában csíkos vagy kockás ingek, amik legtöbbször piros, bordó, kék, fehér és lila keverékei. Nem tudta, hogy tud elviselni egy ilyen szimpatikus fiatalember egy olyan boszorkányt, mint nagynénje. Mivel pont ellentétei voltak egymásnak, ezért mindenki eltöprenghetett rajta, hogy mért pont Norah Kinsley a szerencsés kiválasztott. Több töprengésre nem volt ideje, mert órájára pillantva észrevette, hogy mostohaanyja már cipőjét húzza és átkozottul topog a magas sarkúban. Ez a vészfék volt, ugyanis ha Norah Kinsley mondott egy időpontot, az nem jelentette azt, hogy nem várja el, hogy hamarabb ott legyen valaki. Ez a kopogás volt a vészfék, hogy nagynénje indulásra készen áll és ha nem jelenik meg azonnal, bemegy a szobájába és jól kérdőre vonja. Hát igen, ő sosem verte meg Minot, inkább csak a szavaival fenyegette. Mikor a lány kiért az előszobába, elégedetten vette tudomásul, hogy megint túljárt nagynénje eszén. Gyorsan felhúzta átmeneti cipőjét és indulhattak. Ma a szokott nyári hőségnél hűvösebb volt. Ezt már a lépcsőházban megérezte, de nem szólt, hogy szeretne vissza menni egy boleróért. A lift mindig csikorgott, mikor az ötödikre ért. Végre megérkezett az ő emeletükre, így beszállhattak. Aki lépcsőházban lakik, az általában tudja, hogy az ilyen liftek kicsik, koszosak és tele vannak firkálva. Minola épp az ilyen firkákat olvasgatta, mikor hangos nyekkenéssel megállt a lift. Persze ő azt hitte már megérkeztek a földszintre, ezért tehetetlenül vette észre, hogy az ajtó nem nyílik.

- Beragadtunk! Ne idétlenkedj, inkább nyomd meg a vészcsengőt!- szólította fel mérgesen keresztanyja. Nem szerette a bezártságot, ezért volt ilyen ideges és erre Minola tett még egy lapáttal figyelmetlenségével. A vészcsengőt addig kellett nyomni, míg zöldre nem váltott a körvonala, ami szerencsére igen hamar bekövetkezett. Egy kedves női hang szólt bele, mire a lány kedvesen el akarta mondani a problémát, a nagynéni már oda is hajolt a mikrofonhoz és dühösen ordított bele, mire a kedves hölgy sóhajtott egyet és mondta, hogy hamarosan küld egy munkást, aki majd kiszabadítja őket, majd valószínű átkapcsolt egy másik segélyhívásra.

- Milyen pofátlanok!- bosszankodott Norah néni. A lány nem értette bosszankodását, ezért inkább nem szólt semmit. Fél órát álltak ott, mire megérkezett a segítő, aki kiszabadította őket. A fiú húsz év körüli lehetett és kék kezeslábast viselt, amin itt-ott meglátszottak munkája eredményei, azaz olaj-és festékfoltok. Valószínű ezt a munkaruhát használta szobafestői állásához is. Ezt onnan tudták, mivel erre hivatkozva késett tíz percet. És kérte az asszonyt, hogy ne szóljon munkaadójának. Norah Kinsley nem igazán tartotta ezt hasznos döntésnek, de mivel úgy gondolta így hamarabb végez ezzel az emberrel, megígérte neki, hogy nem árul el semmit senkinek. A fiú hálálkodás képen kezet csókolt a kosztümös nőnek. Ezt a kisasszony nem nézte jó szemmel, de hízelgett hiúságának, ezért nem tolta el maga elől a munkást. Majd mikor végre kijutottak a lépcsőházból, könnyeden fellélegzett:

- Remélem nem vette át a ruhánk az izzadságszagot.

Ezután elégedetten elfordult és a parkoló felé vette az irányt. Minola szörnyű bestiának tartotta az ilyen nőket és szánalommal tekintett az ilyen nők férjeire. Mikor beszálltak a vadonatúj Hondába, Norah néni legmagasabb hangerőre csavarta a zenét és felvette márkás napszemüvegét. Indulás után gyorsan megszagolgatta a kosztüm zakóját, majd fintorgott és beindította az elektromos illatosítót, majd elégedetten nézett az anyósülésre. Mostohalánya pillantása nem esett kedvére, ezért gyorsan hozzáfűzte:

- Szerintem lassan illene már kicsit kisminkelned magad. Jó is, hogy eszembe jutott, majd beugrunk venni valami sminket. Rám is rám férne már egy kis változtatás- mondta és szemei alatt kezdte el keresgélni a karikákat. Ez a tevékenysége kacajra invitálta Minolát, aminek akárhogy is: nem tudott ellenállni. Nagynénje úgy nézett rá a visszapillantó tükörből, mintha unokahúga helyett egy elmebeteg foglalna helyet mellette. Erre a lány magába fojtotta a mosolygást. Kényelmes volt ez az autó, bár nem értette, hogy miért adta ki érte azt a rengeteg pénzt. Elhatározta, hogy ő beéri majd egy régi bogárral is. Közben megérkeztek a város legelőkelőbb vendéglőjébe. Mona Lisa Étterem a neve, mivel a tulajdonos kedvenc festője Leonardo da Vinci. Az épületbe csináltatott egy ugyanakkora másolatot, mint az eredeti festmény. Érdekessége a fogadónak továbbá az is, hogy da Vinci korához hűen van berendezve és mindig félhomály uralkodik benne. Egyébként meg minden benne volt, mint a luxusétkezdékben, ezért ide járt a város krémje. Sőt, egyszer egy olyan pletyka is szárnyra kelt, hogy Stella Collode idejött tárgyalni az egyik filmgyárral. Azt nem lehet tudni, hogy csak a tulajdonos terjesztette-e el vagy tényleg így volt-e. Mindenesetre szeretett ide járni. Ma rántott sajtot és sült burgonyát rendelt. Hozzá sprite-ot és desszertként mignon-t. Nagynénje beafsteak-et, szénsavmentes ásványvízzel, desszertnek Rózsa-tortát rendelt. A pincér a jól ismert Roseline volt, aki kedvesen és készségesen várta vendégei rendelését. Ebben az étteremben úgy tartotta a szokás, hogy az ételeket nem ugyanaz a pincér szolgálta fel, mint aki felvette a rendelést. Ma épp Daniel volt szolgálatban, aki most sem mulasztotta el megdicsérni a hölgyek eleganciáját és Minola füle mögül még egy rózsát is előkapott. A lány kicsit szégyenlősen elpirult. Szerencsére nagynénje nem kapott dührohamot attól, hogy kifelejtették a virágosztásból. Pár perc múlva megérkezett Peter Mex is, aki oldotta a hangulatot egy orchideacsokorral, amit selyempapírban hozott kedvesének. Az orchidea volt Norah Kinsley kedvenc virága, ezért nem felejtett el panaszkodni, hogy ő nem kapott rózsát Danieltől. Mex könnyeden más felé terelte a szót. Beszámolt róla, hogy cége ezentúl gyerek –és tini ruhák tervezésével  és gyártásával is foglalkozni fog. Felkérte mostohalányát, hogy legyen a kollekció divatarca, mert többségében az ő ízlésének megfelelő ruhákat fognak majd varrni. A lány kissé megilletődött az új feladattól, de szívesen elvállalta. Mikor végeztek az ebéddel, Peter azt mondta, még vissza kell mennie a munkába, de vacsorára otthon lesz. Norah néni feltétlen fontosnak találta, hogy mozi előtt elugorjanak a drogériába is. Minola a boltban kínok kínját állta, mivel nagynénje elhatározta, hogy kap egy a bőréhez illő alapozót, púdert, szempillaspirált, szemceruzát és szájfényt. Mire kiléptek a butikból, teljesen megváltoztatták egyszerű, kislányos arcát. Saját magának kicsit furcsa volt, de ez még semmi volt ahhoz képest, hogy keresztanyja bevezette egy szemüvegkészítő szaküzletbe, ahol vett neki egy fekete keretes szemüveget, persze csak álszemüveget, hogy ne romolhasson tőle a szeme. Végül a fodrász szalonba tértek be, ahol Minola haját hullámosra változtatták a virágalakú szilikonos csavarókkal. Ez az utolsó mozzanat még egészen tetszett neki is, de az előzőek… A mozi előtt Norah néni kiválasztotta a filmet. Már a címe is maga az unalom volt: Cédrus. Néha elbizonytalanodott abban, hogy nagynénje valóban kőszívű-e vagy csak úgy tesz. Mert a filmválasztásai igencsak romantikusak. Vagy talán Peter meglágyította a szívét? Nagyon uralkodnia kellett magán, hogy ne vágja hanyatt magát a nevetéstől. A néni szúrósan tekintett le rá, mire ő a leghalványabb mosolyt is eltüntette az arcáról. A mozi előtt már eleve lehetett sejteni valamit: nem azért nézik meg ezt a filmet, mert Norah néni ilyen maszlagízlésű, hanem, mert nem tudja, hogy mostohalánya egyáltalán nem érdeklődik az érzelgős hollywood-i filmek iránt. Ebből látszik, hogy a lány és nevelőanyja egyáltalán nem ismerik egymást. Norah néni megpróbált hatásosan ál-nevetni több-kevesebb sikerrel. A kicicomázott alkotás egy egyszerű szingli nőről szólt, aki nem tudott mit kezdeni magával és a végén mégis társára akadt. A legcsöpögősebb, legmázgásabb történet, amit látott életében. A film végére már tudta, hogy nagynénje valamit akar tőle, különben nem választott volna az ebéd mellé filmet is. Legutóbb arra akarta megkérni, hogy ne költözzön kollégiumba. Ekkor sikerült meggyőznie, de ez még nem jelent semmit. A kollégiumot is csak azért találta ki, hogy megrémítse, mert bármilyen furcsának is tarthatjuk a dolgot, Norah néni nagyon aggódott unokahúgáért. Ennek okát senki sem tudta... A mozi végén rögtön a könyvesboltba mentek. Minola érezte, hogy ez a legfelsőbb határ nénikéjénél. könyvet vesz neki. De mit kér cserébe? Szóval el akarja varázsolni. Norah néni tudta, hogy a lány a legjobban a könyveket szereti, ezért most kijelentette, hogy választhat kedve szerint egyet. Mino jól kiismerte magát a boltban, mivel gyakran járt ide, ha elkészítette a házi feladatát és olvasni szeretett volna valami „új” könyvet. Legújabb mániája egy vámpírpárról szólt. Egyszerűen magával ragadta a vaskos kötet, igaz még csak a felénél tartott. Ezt választotta, bár tudta, hogy nagynénje nem örül neki, hogy ezt olvassa. Bár a kasszánál meglepődve tapasztalta, hogy választását nyugodt mosollyal nyugtázta. A könyv nem volt olcsó, de keresztanyját láthatóan ez sem izgatta. Mikor hazaértek még akkor sem tűnt fel neki Minola hitetlenkedése, vagy talán mégis, csak el akarta hitetni, hogy mit sem vesz észre mindebből? Talán... Hagyta, hogy olvasson. Olvasás közben nem gondolkozott, csak a könyv volt vele és semmi más. Ilyenkor se látott, se hallott, csak a könyv ropogását hallotta és az oldalak zizegését figyelte, néha pedig beleszagolt a könyvbe. Épp ez utóbbinál vette észre, hogy Norah Kinsley ott áll az ajtajában és maga feledkezetten bámulja őt. Még sosem látta ilyennek és talán egy kicsit meg is lepődött ezen a különös viselkedésen. Pár pillanat múlva már minden visszazökkent a rendes kerékvágásba, de ez a pár pillanat is rengetegnek időnek tűnt. Keresztanyja rögtön meg is ragadta az alkalmat és kihívatta a konyhába. Kényelmesen elhelyezkedtek a fotelekben és nagynénje belefogott mondandójába.

- Mondanom kell neked valamit, amiért mindenféleképpen haragudni fogsz rám. Talán örökké nem látlak viszont, pedig hinned kell nekem, mindent a te érdekedben tettem.

Ebben a percben, mintha megállt volna az idő és a lány felnézett, szemében kíváncsiság fénye tükröződött. Ez a pillantás láthatóan összezavarta Norah-t, de folytatta:

- Réges-régen, éppen húsz éve kezdődött ez a viharos történet. A novemberi köd súlyos takaróként szállt a bentlakásos iskola falaira. Az ablakok mögött mosolygó gyermekarcok tűntek elő-elő. Az egyik mögött két lány üldögélt és suttogva osztották meg egymással titkaikat. Halkan kacagtak és közben egymás haját fésülgették. Mindkettejüknek vállig érő hullámos, vörös haja volt. Az új fiúról beszélgettek, akit épp aznap helyeztek az osztályukba. Azt mondták, hogy nagyon tehetséges. A két lány persze nem a tanulásról beszélgetett: egyikük épp a fiú izomzatát ecsetelte, a másik pedig az ifjú nevének szépségéről áradozott: Peter. Ó, igen a két kamaszlány ekkor még mit sem sejtett arról, hogy ez a fiatalember fogja egyszer elválasztani őket egymástól. Jó pár év múlva, a diploma megszerzése után történt. Egy nap erős dörömbölés hallatszott a bérelt lakás ajtaján. „Asszonyom, asszonyom, engedjen be gyorsan!”- kiáltotta be valaki. Én gyorsan kinyitottam és egy csuromvizes cseléd lépett be rajta. Mintha dézsából öntötték volna, úgy esett az eső. A nő, mintha kétszáz évvel hamarabb élt volna, elvezetett egy viktoriánus házba. Mihelyst kinyitotta az ajtót, én rosszat sejtettem. Az emeletről hangos örömkiáltások hallatszottak le. Gyorsan felrohantam lépcsőn és a hang nyomába eredtem. A küszöböt átlépve pillantottam meg összeölelkezve a nővéremet és Peter-t, no meg újszülött gyermeküket. A kicsi pólyába bugyolálva feküdt édesanyja karján. Így szóltak hozzám: „Gyere, nézd meg te is, Norah! Nem akarod karon fogni?” És erre eltolultak érzelmeim a dühtől. Még hogy nézzem meg, fogjam meg örök szerelmem és nővérem közös gyermekét? Soha! Inkább sietősen elhagytam a szobát és szörnyű megbízást adtam a szobalánynak. Másnap reggelre teljesítette. Éjjel elrabolta a kicsit és egy másik, halott csecsemőt tett a helyébe. Én másnap elhagytam a várost és szeretett nővéremet sosem láttam viszont. Igaz, elég esetlenül hangzik, de én egyedül Peteren akartam ezzel bosszút állni. És ezt a gyereket máig magamnál tartom és a szülei hibája miatt büntetem. Peternek engem kellett volna elvennie!

Minola szemébe könnyek tolultak, de csakhamar leküzdötte őket és az érzései helyét a harag váltotta fel.

- Hogy képzelted? Ezért büntettél ennyi ideig engem?! És mit tettél az anyámmal?- hirtelen olyan felnőttesen kezdett gondolkodni, maga sem értette, miért. Nagynénje válasz helyett elfordította a fejét és arcán patakokban folyt végig a szempillaspirál és az alapozó.

- Sajnálom, Minola! Mit mondjak, hogy megérts?!

- Semmit! Épp eleget használtad a vörösre festett ajkaidat! Most én mondok valamit: elmegyek tőled, megkeresem anyát, addig is, az osztálytársaimnál fogok lakni, majd azt mondom, üzleti útra mentél. És meg ne próbálj közbeavatkozni!- majd fogta magát és elrohant a szobájába.

- Meg fogod találni, ha itt lesz az ideje- kiáltotta még utána nagynénje. De már nem hallotta.

 A kis utazótáskáját választotta, melybe éppen annyi ruha fért bele, mint amennyire szüksége volt. Nem tudta, pontosan kihez fog menni, de ebben a pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy van még ezen a világon egy olyan ember, aki szereti és szeretni fogja. Legkedvesebb ruháit gyorsan dobálta bele a foltokból összevarrott táskába. Miután mindezekkel megvolt, kilopakodott a szobájából és búcsút intett a lakástól. Norah Kinsley valószínűleg bent ült a nappaliban, aminek az ajtaja csukva volt. Kinyitotta a bejárati kaput és kilépett rajta. Kicsit furdalta a lelkiismeret, de büszkesége nem engedte, hogy visszalépjen és elköszönjön. Lehurcolta a lifthez a csomagokat és megnyomta a gombot. Hamarosan meg is érkezett, mivel senki más nem hívta. Minola megérintette a földszintjelzésűt is és várta, hogy leérkezzen, de hiába, várt, várt… Nemsokára egy hang mondott be valamit:

Üdvözöllek kedves Minola Phoenix! Ne izgulj, nem akadt el már megint a lift, de az való igaz, hogy egészen másfelé megyünk, mint ahova szándékoztál. Most útban vagyunk Portox felé, a Tündér- és Mágusakadémiára. Pár perc múlva megérkezünk Lurdába, ahol minden tanuláshoz szükséges dolgot beszerzünk. Ne aggódj, attól, hogy engem egyelőre nem látsz, az nem jelenti azt, hogy itt sem vagyok. Kiszálláskor ügyelj rá, hogy be ne akadjon a kabátod az ajtóba, és igen, öltözz át, mert odakint hideg lesz. Megtalálod a ruhásszekrényt a jobb oldalon?

A lány bólintott és igyekezett izgalmát palástolni. Odalépett a jobb oldalra, ahol azon nyomban megjelent egy teli ruhásszekrény. Belül sem volt kevésbé izgalmas, mivel telis-tele volt Minola megtervezett ruháival. Igaz, nem az igazi trendi darabok, az tény és való, de a lány nagyon vonzódott a régies holmikért. „Végül is az a lényeg, hogy jól álljon”- ezt egy neves divatdiktátor is kijelentette.

- De hisz ez a téli kollekcióm!

- Nem mondtam volna, hogy a Varázsvilágban épp tél van?- kérdezett vissza a kedves pilótanő.

Minola felvett egy csinos nadrágszoknyát, hozzá a bundát, a karmantyút és a piros prémet. Végül a fejére illesztett egy elegáns ciklámen kalapot. Mikor mindezek rajta pompáztak, kecsesen körbefordult, hogy megnézze magát a lift koszos tükrében. Elégedett volt a látvánnyal, s hogy kissé idősebbnek tűnjék, felkontyolta vállig érő mogyoró szőke haját.

- Szavamra mondom, igen elbűvölő jelenség vagy! És ezek a ruhák, ugye nem bánod, hogy kölcsönvettük a vázlataid?- kérdezte a hang.

- Ó, dehogyis, sőt, nagyon köszönöm, hogy meg tetszett varratni. De, ugye most nem álmodok és két perc múlva felébredek és sajnálom, hogy csak álom volt…

- Ugyan! Tegezz csak nyugodtan. Egy osztályba fogsz járni a lányommal és a fiammal a Mágusképzőn.

- Nagyon örülök, legalább valakit ismerek majd…

- Egyet se félj, az osztályból mindenki új, mivel az akadémiára csak tizenkettedik életévét betöltött személy jelentkezhet, még akkor sem biztos, hogy felveszik!

- És honnan vagy olyan biztos abban, hogy engem felvettek?

- Majd meglátod, az alapokat már tudod! Te magad tettél rá bizonyságot azzal, amit az imént tettél, aminek alapja az elszántság. Ez az alapja minden varázslásnak. Ha ezt nem birtokolja a tanonc, akkor nem jut sehova. Benned meg van minden tehetség, hogy híres mágus légy!

- Anya is varázsló?- kockáztatta meg a kérdést Minola.

- Igen, és édesapád is nagy mestere.

- Mesélj még apáról, nem nagyon hallottam róla Norah nénikémtől.

- Hát igen, Norah néni egyáltalán nem szerette. Mikor beállított a két lány közös házába, Norah néni azt hitte, hogy őt akarja feleségül venni Peter…

- És ezért megutálta őt- fejezte be a mondatot Minola- De hol laknak most?

- Igen… Pontosabban, talán nem is, mert mindig is szerette, de utálta is egyben, amiért nem ő lett a felesége. Azt senki sem tudja, hogy hívják most édesanyádat, ugyanis bujkálnia...

- Rendben- engedett a tudakozódásból a lány és megtámaszkodott az alumíniumfalban. Pillanatok elteltével valóban megérkeztek. A varázslatos világ különös bizsergéssel töltötte el Minolát. Egyszerre érzett vagy százféle illatot: tömjént, mazsolát, fahéjat, vaníliát, csokoládét... Ahogy kiszállt, a lift máris eltűnt.

- Na, hogy tetszik?- kérdezte egy fekete hajú nő, aki a semmiből pattant elő.

- Te vagy…

- Clarissa, de szólíts csak Clare-nek.

- Rendben Clare! És mondd, miket kell megvennünk?- erre a nő egy hosszú listát vett elő a fura kabátjának az ujjából.

- Nyugodj meg, Lisa majd segít. Nekem van egy kis dolgom, amit el kell intéznem.

- És hol van Lisa?- kérdezte aggodalmasan Minola. Ekkor a nő csettintett egyet és a lánya nevét mondta, mire az megjelent. Ébenfekete hullámos haja és zöld szeme volt. Elisabeth Watsonként mutatkozott be. Clarissa gyorsan csettintett egyet és a levegőbe emelkedett, majd tovasuhant.

- Már rég megkértem rá, hogy tanítson meg repülni, de azt mondta, hogy majd megtanulom, ha itt lesz az ideje- mondta anyja után nézve Lisa. Minolának rögtön eszébe jutottak nagynénje szavai. Úgy tűnik itt minden a maga idejében következik be. Clare valóban jól mondta, mikor a hidegre figyelmeztette őt, mivel hamarosan megpillantotta az első hópihét a kabátján. Lisa javaslatára karöltve járkáltak a zsúfolt utcákon, hogy el ne tévedjenek. Út közben betértek a Gyömbér és Vanília nevezetű étterembe, ahol bekaptak egy gyömbéres pudingot és megittak egy forró csokit. A fizetés is teljesen más volt, mivel itt arany tallérokat adtak az árukért cserébe. Minola és Elisa mindketten a Képzőtől kapott zsebpénzből fizették a holmikat, a vásárlás után pedig betették a bankba a megmaradt tallérjaikat. Lisa említette, hogy lehet nyerni, ha beteszik, de Mino erre nem igen figyelt, csak kicsit kamatoztatni szerette volna a pénzt, amit kapott. Egyik meglepetés a másik után érte, mikor megnyerte a fődíjat a tízezredik aznapi belépőként. Ez tízmillió aranytallért jelentett, ami rengeteg pénz volt ahhoz képest, hogy a lányok csak 7-7 tallért fektettek be. Minolát és újdonsült barátnőjét nem győzték kérdezgetni a különféle varázsmagazinok és tündérlapok:

- Én a Tündi-Bünditől vagyok lányok! Honnan jöttetek? Kik a szüleitek? És nem utolsó sorban: mire fogod költeni a pénzt?

- Megosztod a barátnőddel?- kérdezte egy másik rámenős riporter. Végül Lisa anyukája tudta csak kimenteni őket a tömegből. Egy villamoshoz vezette őket, ami természetesen megint csak nem volt szokásos, mivel egy lebegő sínen száguldozott. Ez vitte őket egy hegyi felvonóhoz. Itt négy személyes kabinokba szállhattak be a diákok. Clare segített a csomagok felpakolásában a siklóra. Velük egy kabinba került még Lisa bátyja, Tom, és a barátja Clark. Elisa szerint Clark nagyon helyes fiú, azaz tetszik neki, gondolta magában Minola. Szerinte inkább Tom volt helyesebb, de ezt nem említette barátnőjének. Tom már tizenhárom éves volt. Haja ugyancsak fekete, mint húgáé és anyjáé és azok a kék szemek! Igazából nem volt neki szimpatikus, sőt! Udvariatlannak és gorombának találta. Húgával is kimérten viselkedett, ráadásul a barátja humorát sem vette észre, akit ez láthatóan nem izgatott. Clark szőke, barna szemű, magas ifjú volt. Állítása szerint születésük óta ismerték egymást Thomasszal. Thomas ezt nem tanúsította, hanem olvasott tovább. Mino óvatosan megkérdezte mit olvas, erre ő ennyit mondott:

- Sötét mágiát. Ezt nyúlszívűek nem olvashatják!

Erre a lány úgy tett, mintha nem is hallotta volna a sértő választ és tovább csevegett. Ő megpróbált kezdeményező lenni, de Tom ezt nyilván észre sem vette, vagy csak nem is akart tudomást venni róla. Mikor felértek a hegyre, hatalmas, pompás kastélyszálló látványa terült a szemük elé. Mögöttük nagyobbak utaztak, egy sereg fiú. Egész úton bohóckodtak és kiparodizálták a lányokat. Előttük körülbelül velük egy idős lányokat fedeztek fel, akik minduntalan hatalmas kacagásban törtek ki. Valószínű, hogy a fiúkról lehetett szó, mivel folyton hátratekingettek és integettek Clarknak. Clark mindig kedvesen visszaintegetett, de látszódott rajta, hogy csak Lisa foglalkoztatja. Hamarosan megállt a felvonó és kiszálltak. Egy magas, fiatal nő várta őket és mindegyiküket kisegítette. Tom ezt is elutasította. A nőnek hosszú, hullámos, vörös haja volt. A vállára omló zuhatag gondosan kifésülve.

- Szervusztok! Én Jane Soo vagyok, a csoportotok vezetője. így négyen lesztek egy szobában, természetesen a hálótok két részre van osztva. Egyébként én leszek a bűbájok és ellenvarázslatok tanítója. Kérlek benneteket, mutatkozzatok be! Kezdd mondjuk te!- mondta és Clark-re mutatott.

- Én Clark Adamson vagyok.

- Én Elisabeth Watson vagyok, nagyon örülök tanárnő.

- Én Lisa testvére, Thomas Watson vagyok. Sajnos…

- Én pedig Minola Phoenix- ebben a percben a kifésült, vörös haj megborzongott.

- Örülök mindnyájatoknak. Megmutatnám a szobátokat. Ezután pedig az ünnepélyes süvegválasztás következik, ami eldönti, hogy milyen mágusok lesztek.

- Lehetünk tündérek is?- hangzott a kérdés Clark szájából.

- Még az is megeshet…- válaszolt sejtelmesen Soo tanárnő. Aztán megindult a hatalmas kovácsoltvas kapuhoz. Elmormolt egy varázsigét, mire az kitárult és üdvözölte őket.

- Üdvözöllek benneteket Portoxban. Érezzétek jól magatokat és jól tanuljatok ám!- intette őket. Beballagtak a színpompás kertbe, ahol ezer meg ezer ismeretlen virág és fa volt ültetve. Látszott, hogy egy labirintus vezet a kastélyba. A havas táj egyszerűen lenyűgözött mindenkit. A tanárnő intett, hogy mindenki induljon el a maga útján. Először Tom vágott neki, majd Minola, végül a két félősebb gyerek is nekivágott, de ők egy labirintusba mentek be. Minola hangokat hallott, ami, magában azt bizonygatta, hogy semmi más csak a körülötte menőké. De nem az volt. Hirtelen egy szellemmel találta szemben magát. Nem akart sikítani, mert nem ijedt meg tőle. Ezen láthatólag a kosztümös lovag is meglepődött.

- Örülök, kedves… Hogy is hívják Madmousille?- kérdezte és megemelte hatalmas tollas kalapját. Erre a lány kedvesen pukedlizett és így szólt.

- Az én nevem Minola és magában kit tisztelhetek?

- Sir Patrick a nevem, hölgyem- válaszolt, aztán szólt Minolának, hogy kövesse, mert kivezeti. Mino igyekezett odafigyelni a lába elé, de így is néha el-elcsúszott egy-egy csúszós jégtáblán. Ilyenkor Sir Patrick felsegítette és megkérdezte, nincs-e semmi baja. A lány mindig megcsóválta a fejét és bájos mosollyal viszonozta az aggódást. A szellem valóban kivezette a sövények közül. Minola előtt csak Tom érkezett hamarabb. Igaz, a látványa inkább egy vadkan előli menekülésre emlékeztette a lányt. Épp ekkor érkezett meg Soo tanárnő is, természetesen légi úton. Aggodalmasan pillantott a fiúra és a sebeire. A ruhája megszaggatva, arcán egy horzsolás, szája sarkából pedig csepegett a vér.

- No, csak nem találkoztál a vaddisznóval?- kérdezte egy idősebb férfi, aki most lépett ki az iskola óriási kapuján. Hosszú, térdig érő fekete kabátot viselt és kecskeszakállt viselt. Épp ezt vakargatta, mikor a további két szobatársunk is szélsebesen kifutott a harmadik járaton.

- Hadd mutassam be nektek Morgan professzor urat, az Akadémia igazgatóját- mondta Soo tanárnő és a kecskeszakállú felé biccentett. A gyerekek illedelmesen köszöntek. A professzor most aggodalmasan nézett Tom véres sebeire. Még most is ott szorongatta a fekete borítójú könyvet a hóna alatt. Az igazgató elkérte és megkérte a bűbájoktatót, hogy hozza egy kicsit rendbe az avatásra. Mikor Jane tanárnő éppen a gyógyfüvekről konzultált vele, váratlanul felcsapta a könyv fedelét.

- Ó, ez a Robinson Crusoe! Gyerekkoromban imádtam ezt a történetet!- mondta és Tomra kacsintott.

- Ez az a híres sötét mágus könyv, ami nem való nyúlszívűeknek?- csattant ki váratlanul Minola és szánalommal nézett Thomasra. A fiú nem szólt semmit, de jó erősen elöntötte az arcát a pír, ami arra vallt, hogy csak fel akart vágni a többiek előtt. Ekkor a tanárnő megmentette, a gyógyításra fogadkozva felkísérte a fiút az emeleti betegellátóba. A professzor azt mondta, majd ő felkíséri őket a szobájukba. Lisa utána szólt:

- Tanár úr! És a csomagjaink?

- Ja, igen!- csak ennyit mondott és elmormolt valamit. Ezután azt mondta, hogy már mindent elintézett. Egy hosszú kacskaringós lépcső vezetett az emeletre. Itt lehetett vagy öt szoba, amikből éles zsibongás hallatszott ki. Az egyik szoba ajtajára ezt írták ki arany betűkkel:

Arany baglyok

- Ez a mi szobánk?- kérdezte ámuldozva Clark.

- Igen, úgy gondolom, megérdemlitek- szólt az igazgató, majd kedvesen elköszönt dolgaira terelve a szót. Mikor hirtelen eltűnt, lassan benyitottak és először a lányok szobarészét pillantották meg. Két baldachinos ágy állt egymás mellett és kétoldalt egy-egy fésülködő szekrény és egy-egy ruhásszekrény. A két szekrény mellett japán díszítésű selyemparavánok álltak. A két szobarész között egy hatalmas üvegajtó nyílt egy elegáns kis balkonra, amin állva észrevették, hogy pont a palota közepében van a szobájuk. Az erkély felett ott lógott a vár címere, amin négy arany bagoly ült egy könyvön. Hamarosan kopogás zavarta meg a nézelődést. Mikor szabadot mondtak, egy hordágyon hozták be Tomot, aki éppen aludt.

- Altatót adtunk be neki, mivel nagyon fájt a bordája. Sajnos nem tud részt venni az ünnepségen. Egyikőtök itt marad vele. Holnap megint egy másik ember vigyáz rá, és így tovább, amíg fel nem épül. Ki szeretne itt maradni vele ma?- kérdezte és mindenkit alaposan végigmért- Ma úgy döntöttem, hogy Minola marad itt. A lány csalódottan roskadt le az egyik baldachinos ágyra. Az erős markú férfiak letették Thomast az egyik fiúágyra. Ők egy-egy vikinghajó formájú fekhelyet kaptak. Az ágyneműjükön hímzett vasmacskák voltak. A faluk pedig mintha maga a tenger lett volna.

- És tanárnő, én hogy fogom megkapni a vacsorát és a süvegemet? Hogy fog kiderülni, hogy tündér leszek vagy varázsló?- kérdezte aggodalmas ráncokkal a homlokán Mino.

- Minola, minden kiderül a maga idejében- válaszolt a nő és kacsintott- Kérlek ti meg igyekezzetek átöltözni, mivel hamarosan kezdődik az ünnepség. A hozott ruháitokat mind visszaküldtük a családjaitokhoz, ugyanis itt más holmikat hordanak az emberek, így lehetetlen, hogy ti kitűnjetek közülük. A szekrényekben elegendő mennyiséget találtok, de természetesen ki is kell mosnotok minden héten a mosókonyhán. Holnap majd mindent megmutatok. Öt perc múlva gyertek le, különben bezáródik a kapu. Ha valami baj van- nézett újra Minolára- csak húzd meg a csengőt.

Mikor mindezt elmondta, gyorsan kitárta magának az ajtót és kilebegett. Az erőfiak is gyorsan elmentek és a gyerekek magukra maradtak. Elisabeth kinyitotta az egyik szekrényt.

- Te jó ég! Csak nem ilyen ruhákban kell majd járnunk?- kérdezte és kiemelt egy zöld selyemruhát. Barátnője is gyorsan odarohant az övéhez, miből egy bordó tafotaruhát emelt ki. Magához próbálta, majd elbújt a paraván mögé, hogy felvegye. Mikor előbújt mindenki elámult, haját kiengedte. Valóban, akár hercegnőnek is lehetett nézni. Ekkor Tom is felébredt. Először nem tudta hol van és ki ez a bordóruhás lány. Lisa-ék lesiettek, mivel az óra már majdnem elütötte a hét órát. A lány visszacserélte a ruháját és keresett egy egyszerű házi ruhát. Thomast is átöltöztette az iskolai háziköpenyébe. Ő maga Jane tanárnő hozott gyógyfüveit áztatta le és tömködte a fiú sebeibe. Ő maga igyekezett fájdalommentesen csinálni, de Tom így is gyakran felszisszent fájdalmában. A fiú gyakran köszöngette, hogy törődik vele Minola, de a lány ügyet sem vetett erre. Megkérdezte, hogy olvasson-e fel neki a Robinsonból, de a fiú nem kérte. Ezért a könyv, mely első látásra teljesen sötét volt, de ha valaki jobban megnézte, akkor csillogott és egy fejet alakított, becsukódott.

- Vajon mit csinálhatnak most a többiek lent?- kérdezte hangosan a lány. Volt egy kis szomorúság a hangjában. Később elment fürdeni. A kádba szárított rózsaszirmokat és kamillát szórt, ami nyugtató hatású. A jó meleg fürdő felfrissítette és megújulva tért vissza a szobába. Alighogy végzett, kopogtak. Úgy gondolta, biztos a barátai azok, de nem kis meglepetésére egy teli zsúrkocsi állt az ajtajuk előtt. Betolta az illatozó ételeket, amik mellett egy levél is volt. Soo tanárnő kérdezte, hogy van a beteg és jó étvágyat kívánt. Arra is figyelmeztette, hogy miután megették a vacsorát, csak tolják ki az ajtó elé, mert akkor tudják, hogy feljöhetnek a szobába kiválasztani a süvegeket. Mino Tom elé tolta a kocsit, ő maga pedig odavitt egy széket, amire leülhetett. A fiút nem kellett etetni, mert a kanál megtette a lány helyett. Ebben a kastélyban tényleg minden nagyon varázslatos volt. Mikor befejezték a vacsorát Tom megállította Minolát és kérte, menne vissza egy kicsit hozzá.

- Figyelj Minola! Én tényleg nagyon undok voltam veled, de már megszoktam,hogy…

- Oké, nem haragszom! De azért tényleg lehetnél kicsit kedvesebb is. Egyébként én is szoktam olvasni és szerintem ez egyáltalán nem ciki- mondta, majd felállt és kitolta a zsúrkocsit. Nemsokára belépett az igazgató, a helyettese, a pronoform és Jane néni. Két ember hozott egy nagy kosarat, amiben különféle süvegek ültek.

- No, kedves barátom, hogy vagy?- kérdezte Morgan professzor.

- Köszönöm, már sokkal jobban. Minola nagyon jól ápolt- mondta és a lányra mutatott.

- Nos, hadd mutassam be nektek Emeranda McGragon professzort, a helyettesemet. Kérlek titeket válasszatok egy-egy süveget, de úgy, hogy, ha a fejetekre tesszük, azt már nem lehet kicserélni- ezzel magához vette a tálcát és, mintha süteményt kínálna, a gyerekek elé tartotta. Tom illedelmesen átengedte az elsőbbséget a lánynak, mire Mino belenyúlt. Válogatott köztük, míg végül az utolsó maradt a kezében. A fiúnak meg érdekes mód az első választása tetszett a legjobban.

- Jól van! No hadd lássuk, ki mit választott- ezzel rátette a két gyereknek a fejére a süvegeket. Minoláénál kicsit remegett a keze, de ezt a lány nem vette észre. A fiúnál egy villám cikázott át a sötét téli égen, a lánynál lila gömbvillám alakult ki.

- Úgy gondolom kíváncsiak vagytok miket választottatok. Nos, Tom, te is és Mino is nagyon ritka és egyedi süveget választottatok, ami erős egyéniségre vall. Tomé egy Noralis999-es, amiből annak idején csak öt darabot készítettek a céhmesterek, azok közül is háromnak nyoma veszett az idők során. Úgy tűnik, hogy Tom fekete mágus lesz. Te pedig, Mino, szintén becsüld meg a kalapot, mivel ez egy igen értékes boszorkánysüveg. Tehát te boszorkány leszel. Igaz, hogy intézményünkben nem folytatunk ilyesféle oktatást, de vállaljuk a taníttatásodat.  Ennek a kalapnak a párja egy Walesi fő-fő boszorkányé volt. A tied a Saxton222

- Na és a többiek milyen kalapot húztak?- kérdezte izgatottan Minola.

- Ja, a többiek?- kérdezte halvány mosollyal az arcán, majd McGragon professzor felé intett.

- Ők tündérek lettek, de azoknak is a krémjéből- válaszolt a szigorú, magas nő. Fakóbarna haja volt, amit gondosan betűrtek a süveg alá. Orrán pici szemüveg ült, amin keresztül szúrós tekintetével mérte végig a világot.

- Úgy gondolom, hogy most már beengedhetjük a barátaitokat- mondta az igazgató és leoldotta a kilincsről a zárvarázslatot, mire betört a szobába a két gyerek.

- Ti milyen süveget választottatok?- kérdezték szinte rögtön. A varázslók elköszöntek, csak Jane néni maradt a szobában. Lisa és Clark izgatottan hallgatták barátaikat. Tom megint szótlan lett és inkább az álomba menekült a társaság elől. Mikor Minola beszámolt a fiúval együtt töltött időről a többiek el sem akarták hinni, amit mondott. Hamarosan azonban le kellett feküdniük, mivel a magától leoltódó lámpások kilenc órakor kialudtak és nem volt más fényforrásuk. Még ugyan beszélgettek egy kis ideig a sötétségben, de akkor már mindenki inkább átgondolta a dolgokat és félálmában igyekezett felidézni a napon történteket. A lány magában töprengett, mi lesz a további sorsa, így észre sem vette, hogy elnyomja az álom.